Team meeting with a Teams call
Team meeting with Teams call-Audio Visual-Lifestyle-Banner

Tárgyalóterem

Kiemelkedő tárgyalótermi technológia, amely segít életre kelteni az ötleteket és eredményessé tenni a döntéseket.

A tárgyalótermi környezet

A döntéshozatali központ, ahol az emberek összejönnek: a kis és nagy tárgyalók, valamint a konferenciatermek világszerte alapvető részei a kis- és középvállalkozásoknak és a nagyvállalatoknak. A tárgyalókban sok minden történik: személyes megbeszélések zajlanak, jelöltek jönnek interjúra, és csapatok, vezetők, igazgatók dolgoznak együtt az egész vállalaton belül, hogy ötleteket dolgozzanak ki és üzleti szempontból fontos döntéseket hozzanak az ügyfelekkel és kollégákkal.

A Sharpnál tisztában vagyunk azzal, hogy a megbeszélések milyen kihívásokat jelenthetnek, különösen, ha több érdekelt fél is részt vesz rajtuk, helyi és globális szinten egyaránt. Időnként kreatív, gondolatébresztő térre van szüksége az ötleteléshez és a csapatokkal való interaktív együttműködéshez. De ugyanígy szükség lehet egy olyan környezetre is, ahol a stratégiára koncentrálhat, megbeszélheti a pénzügyeket, a jövőre vonatkozó működési terveket vagy találkozhat az ügyfelekkel.

Ezért egy fejlett technológiával felszerelt, korszerű környezet, ami nem hagyja cserben, a modern megoldás arra, hogy az innováció, az együttműködés és a vállalkozás tere legyen a szervezeten belül, függetlenül annak méretétől.

Legyen produktív továbbfejlesztett tárgyalótermi megoldásokkal

A nagyméretű interaktív kijelzőinkbe, például a Sharp Big Padbe épített intelligens technológia lehetővé teszi a vállalkozások számára, hogy könnyedén találkozhassanak másokkal, akár globális szinten. Több felhasználót is csatlakoztathat, és mindenki úgy láthatja a prezentációkat, nézheti a videókat, és lehet részese az interaktív eszmecserének a többi résztvevővel, mintha jelen lenne a teremben.

Digitális kijelzőink és rendkívül interaktív audiovizuális eszközeink, szoftvereink és kiegészítőink ideális megoldásokat kínálnak kevésbé formális ad-hoc megbeszélésekhez, kis- és középvállalkozások találkozóihoz, nagyvállalati környezetekhez, valamint döntően ott, ahol a digitális megjelenítés fokozza a lelkesedést és az elkötelezettséget. Kutatások* szerint a munkavállalók havonta legalább 17 órát töltenek megbeszélésekkel, ezért bizonyára Ön is azt szeretné, ha aktívan hasznosulna az ott töltött idő.

Az okos és praktikus interaktív eszközök és kijelzők olyan ösztönző környezetet teremtenek a kollégák és az ügyfelek számára, ahol a aktívan részt vesznek a megbeszéléseken.

* A Sharp Europe számára a Censuswide által végzett kutatás. 100-499 főt foglalkoztató vállalatok 1003 irodai dolgozójának online megkérdezésével az Egyesült Királyságban, 2017 októberében.

A team meeting

Fejlessze tárgyalóját

Minden tárgyalóteremhez van megoldás

Large display in meeting on wall_portrait-Audio visual-Product

Tárgyalóterem

  

Multiboard display in conference meeting-Audio Visual

Vezetői tárgyaló

   

SHARP_Touch_Viewing_software on display-Audio Visual-Product

Konferenciaterem

  

Érjen el többet dinamikus digitális kijelzővel

A termelékenység nő és a képzelet szabadabban szárnyal, ha egy vállalat meggyőző és innovatív módon mutatja be az információkat. Tudjuk, hogy egyetlen méret nem lehet mindenkinek megfelelő, ezért eszközeinket úgy tervezzük, hogy méretben megfeleljenek a nagy tárgyalótermi megbeszélések, tréningek, kreatív terek és kisebb csoportok támasztotta igényeknek is.

Dinamikus digitális kijelzőnkkel tiszta és lenyűgöző audiovizuális élményt nyújthat, összekötheti csapatait és partnereit, és megteremtheti az alaphangot a jobb döntéshozatalhoz és a lenyűgözőbb ügyféltalálkozókhoz, amelyek eredményt hoznak vállalkozása számára.

Optimalizálja a megbeszéléseket, hogy minden percük hasznosuljon

Az idő drága és véges, különösen, ha kritikus döntések és határidők forognak kockán. Ugyanakkor egyes kutatók* szerint csak 45-90 percig tudják a résztvevők csúcsformájukat nyújtani, ezért a megbeszéléseknek gyorsnak és hatékonynak kell lenniük. Tehát akár a következő pénzügyi évet vitatja meg, akár egy fontos ügyféllel folytat kritikus beszélgetést, vagy akár a jövőre vonatkozó terveit készít elő, a tárgyalóterem technikai eszközeinek fejlesztése segít optimalizálni az időt és maximalizálni az erőfeszítéseit.

segít optimalizálni az időt és maximalizálni az erőfeszítéseit.
Emelje vállalkozása megbeszéléseit egy magasabb szintre az együttműködés és a kapcsolatteremtés újszerű megközelítésével Ismerje meg audiovizuális, eszközeinket digitális megjelenítési lehetőségeinket és egyéb kínálatunkat.

* Hogyan tartsunk jobb értekezleteket (How to have better meetings) - Sharp Europe/ Tony Schwartz a The Energy Projectben.

Business Presentation meeting four people-Audio Visual-Product